Egy élet néhány másodperc alatt
A Döntések kora című regényemben Henry Smering egy titkos agyi beavatkozás után, öntudatlan állapotban élete különböző pillanatait éli át újra.
Fiatalon elkövetett hibáját. Első szerelmét. Gyermekeit. Katonatársai halálát. Fia tragikus balesetét.
Mintha egy láthatatlan vetítőgép képkockáról képkockára mutatná meg neki a múltját.
És az emlékekkel visszatérnek az érzések is.
A szégyen. A szerelem. A fájdalom. A veszteség.
Mindannyian ismerjük ezt az élményt, még ha nem is ilyen drámai formában.
Egy régi fényképre pillantunk, és egyszer csak ismét ott vagyunk egy húsz évvel korábbi nyári estén.
De vajon mi történne, ha időnként leírnánk ezeket az emlékeket?
A napló nem egyszerű emlékraktár
Képzeljük el, hogy előveszünk egy tíz évvel ezelőtti naplót.
Egyetlen bejegyzés:
„Ma összevesztem apámmal. Azt mondta, csalódott bennem. Pedig csak azt szerettem volna, ha büszke rám.”
Máris megelevenedik valami.
Talán a szoba. Az apánk arca. A hangja. Az akkori tehetetlenségünk.
De tíz évvel később már egészen másként értelmezhetjük a történteket.
Lehet, hogy most már az ő félelmeit is értjük.
A napló nemcsak megőrizhet egy pillanatot. Segíthet abban is, hogy később másként lássuk.
Amikor az emlékek nem hagynak nyugodni
Az ítélet joga bírónője, Naomi Breides képtelen szabadulni egy korábbi döntésének terhétől.
Újra meg újra visszatérnek ugyanazok a gondolatok.
Miért tettem meg? Miért nem cselekedtem másként?
Az ilyen, folyton visszatérő gondolatok komoly figyelmi terhet jelenthetnek.
És most jön a meglepetés!
Egy 2001-es kutatásban egyetemistákat kértek arra, hogy meghatározott ideig személyes élményeikről és érzéseikről írjanak.
Az egyik kísérletben a negatív élményeket feldolgozó résztvevők később jobb eredményt értek el bizonyos munkamemória-feladatokon, és kevesebb betolakodó gondolatról számoltak be.
Vagyis bizonyos körülmények között az írás segíthet csökkenteni azt a mentális terhelést, amelyet a nyomasztó gondolatok okoznak.
Ez nem azt jelenti, hogy a naplóírás megnöveli az intelligenciánkat, vagy minden emlékezeti problémára megoldás.
De érdekes lehetőséget mutat.
Nem minden emléket kell magunkban hordoznunk
Az Egy lépés az élet szereplői közül Horváth Pista életében is akadnak olyan események, amelyek fájdalmát nehéz volna szavakba önteni.
A kisfia állapota. A családon belüli konfliktusok. A bizonytalanság.
Egy napló nem változtatná meg a történteket.
De lehetőséget adna arra, hogy ne csak újra és újra átélje, hanem megpróbálja megérteni őket.
Mert az emlékezés és a feldolgozás nem ugyanaz.
Az egyik visszahozza a múltat.
A másik segíthet helyet találni neki az életünkben.
A múltat nem írhatjuk át. A hozzá való viszonyunkat igen.
Íróként különös kapcsolatban vagyok az emlékekkel.
A regények szereplőinek múltja gyakran legalább annyira fontos, mint ami a jelenben történik velük.
Hiszen sok döntésük gyökere évekkel korábbra nyúlik vissza.
Velünk sincs ez másként.
Éppen ezért érdemes néha elővenni egy füzetet, és leírni, mi történt velünk, mit éreztünk, mit tanultunk belőle.
Nem kell mindennap nagy bölcsességekre jutnunk.
Néha már az is sokat jelenthet, ha sikerül megfogalmaznunk egyetlen mondatot.
A múltat nem változtathatjuk meg. De talán jobban megérthetjük, ha időnként szavakba öntjük.
Tudományos háttér
Klein és Boals (2001): Expressive Writing Can Increase Working Memory Capacity. Journal of Experimental Psychology: General.
Két kísérletben az érzelmi élményekről szóló strukturált írás meghatározott feltételek mellett munkamemória-javulással és kevesebb betolakodó gondolattal járt.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11561925/
A regénypéldák a Döntések kora, Az ítélet joga és az Egy lépés az élet című műveimből származnak.