A bírónő, aki nem tud szabadulni a döntésétől
Naomi Breides halálra ítélt egy embert.
Az Az ítélet joga című regényemben a bírónő pontosan tudja, milyen jogszabály alapján hozta meg a döntését.
Csak éppen nem tud megbékélni vele.
Újra meg újra felteszi magának ugyanazokat a kérdéseket.
Helyesen cselekedtem? Volt más lehetőségem? Miért érzem úgy, hogy én is felelős vagyok egy ember haláláért?
Képzeljük el, hogy Naomi egy este leül az íróasztalához, és papírra veti a gondolatait.
Nem hivatalos indokolást ír.
Csak önmagának próbál választ adni.
Mit tettem? Miért tettem? Mit érzek most? És mi az, amitől igazán félek?
Lehet, hogy a negyedik kérdésnél olyasmire jönne rá, amit addig önmagának sem mert bevallani.
Mert amíg egy gondolat csak a fejünkben kavarog, könnyebb elbújni előle. A papíron viszont már szembe kell néznünk vele.
A kusza gondolatból történet lesz
Az Egy lépés az élet című regényemben Horváth Pista nehezen tud megbirkózni azzal, hogy sérült gyermeke született.
Szereti a kisfiát. De közben félti a jövőjét, és nem tudja, hogyan lesz képes megvédeni.
Ezek az érzések egyszerre élhetnek benne.
Szeretet. Félelem. Tehetetlenség. Harag.
És ha mindezt megpróbálná leírni?
Előbb talán csak annyit vetne papírra: „Félek.”
Aztán megkérdezné magától: mitől?
Attól, hogy nem tud segíteni a fiamnak.
És mit szeretnék?
Hogy boldog lehessen.
Négy rövid mondat.
Mégis mennyivel világosabban mutatják meg a problémát!
Egy meglepő kísérlet
A kutatók régóta vizsgálják, hogyan hat ránk, ha leírjuk a gondolatainkat.
Egy 2011-ben a Science folyóiratban megjelent kutatásban diákokat kértek arra, hogy fontos vizsga előtt írjanak néhány percig az aggodalmaikról.
A leginkább szorongó tanulók közül többen jobban teljesítettek ezután.
Miért?
Az egyik lehetséges magyarázat szerint az aggodalmak folyamatosan lefoglalják figyelmünk és munkamemóriánk egy részét.
Ha megfogalmazzuk és leírjuk őket, bizonyos helyzetekben csökkenhet ez a terhelés.
Nem varázslat. És nem is működik mindenkinél egyformán.
De elgondolkodtató.
Néha nem azért írunk, mert már tudjuk, mit gondolunk. Hanem azért, hogy végre megtudjuk.
A mondat, amely mindent megváltoztat
A Döntések korában Henry Smering egy veszélyes orvosi beavatkozást vállal.
Kívülről nézve a döntése vakmerőnek tűnhet.
De ha leírná, mitől fél, mit remél, és mit veszíthet, talán ő maga is tisztábban látná a választását.
A napló nem döntené el helyette, mit tegyen.
De segíthetne felismernie, miért akarja megtenni.
Ez a különbség.
Az írás nem ad automatikusan jó válaszokat.
Viszont segíthet jobb kérdéseket feltenni.
És néha ez a legfontosabb.
Mert ami a fejünkben csak zűrzavar, a papíron már olyan történetté válhat, amelyet megértünk.
Tudományos háttér
Ramirez és Beilock (2011): Writing About Testing Worries Boosts Exam Performance in the Classroom. Science.
A vizsgálat szerint a vizsga előtti rövid expresszív írás bizonyos tanulóknál, különösen erős vizsgaszorongás esetén, javította a teljesítményt.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21233387/
Klein és Boals (2001): Expressive Writing Can Increase Working Memory Capacity. Meghatározott írásfeladatok után munkamemória-javulást és kevesebb betolakodó gondolatot találtak.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11561925/
A regények szereplőinek elképzelt naplóbejegyzései szemléltető példák, nem a regényekben ténylegesen szereplő jelenetek.